• Beharangozó,  Draft

    TOP 5 Seahawks draft 2010 óta

    A szemfülesek nyilván rávágják, hogy a John Schneider – Pete Carroll-éra kezdetei óta nem is volt több, mint éppen öt draft. Ezek között azonban világos sorrend állítható, ha másért nem, hogy a napok, de inkább már csak órák múlva kezdődő idei nagy válogatás előtt felmérjük a csapatvezetés eddigi teljesítményét. 1. 2012 A Seahawks egy híján napra pontosan három éve húzta ki, elsősorban Schneider sugallatára, a túl kicsinek és örökös cserének elkönyvelt irányítót, Russell Wilsont. Egy franchise QB megtalálása önmagában megérné az első helyet, ám abban az esztendőben érkezett meg Bruce Irvin és Bobby Wagner, akik vitán felül a védelem alapemberei lettek. Robert Turbin, Jeremy Lane, J.R. Sweezy és Greg Scruggs…

  • Általános,  Egyéb kategória,  Playbook

    Irvin, a furcsa hibrid

    A 43 – 8 arányú győzelem után némileg háttérbe szorult az utóbbi hetekben az a tény, hogy a Seahawks K.J Wright sérüléséből visszatérve erős oldali ’backer poszton (SLB) játszott döntőben, míg középen Bobby Wagner (MLB), a gyenge oldalon (WLB) pedig Malcolm Smith lépett pályára. Wright  egészen sérüléséig a gyenge oldalon) játszott, helyét pedig Smith vette át, akit korábban SLB és WLB posztokon láthattunk, a későbbi Super Bowl MVP pedig olyan jól tette dolgát, hogy a csapat nem akarta kivenni a kezdők közül – és milyen jól tették. Irvin mindeközben csupán 17 snapet játszott a döntőben, szinte kizárólag LEO poszton. Ám valószínűleg ez inkább a gameplannek, mintsem Irvin gyenge játékának volt…