• Beharangozó,  Draft

    TOP 5 Seahawks draft 2010 óta

    A szemfülesek nyilván rávágják, hogy a John Schneider – Pete Carroll-éra kezdetei óta nem is volt több, mint éppen öt draft. Ezek között azonban világos sorrend állítható, ha másért nem, hogy a napok, de inkább már csak órák múlva kezdődő idei nagy válogatás előtt felmérjük a csapatvezetés eddigi teljesítményét. 1. 2012 A Seahawks egy híján napra pontosan három éve húzta ki, elsősorban Schneider sugallatára, a túl kicsinek és örökös cserének elkönyvelt irányítót, Russell Wilsont. Egy franchise QB megtalálása önmagában megérné az első helyet, ám abban az esztendőben érkezett meg Bruce Irvin és Bobby Wagner, akik vitán felül a védelem alapemberei lettek. Robert Turbin, Jeremy Lane, J.R. Sweezy és Greg Scruggs…

  • Beharangozó

    144 nap múlva St. Louisba megyünk

    Gyors értékelés a következő szezon menetrendjéről Azt már a meccsek fordulókba sorolása előtt tudni lehetett, hogy a Seahawks a negyedik legrázósabb úton lesz kénytelen eljutni a rájátszásig, rosszabbul csak majdani ellenfeleink, a Steelers, a Bengals és a 49ers jártak. A mérkőzések felén a legutóbbi playoff mezőnyében küzdött csapatokkal nézünk majd farkasszemet. Nem volt titok az sem, hogy mely városokból indulóknak kell sokat utazniuk északnyugatra a legkevésbé sem elnéző fogadtatásért: Russell Wilson irányításával 22-2-es huszáros mérleggel áll a mindig masszív szurkolói jelenléttel megtámogatott csapat a CenturyLink Fielden. Tudtuk tehát, hogy kikkel szemben és hol kell ismét bizonyítani, hogy a Seattle változatlanul a liga legtetejébe tartozik. Mostanra az is kiderült, kit mikor…

  • Tippverseny

    Ki tudja, mikor lesz a bye?

    Ahogy már megírtuk, a liga napokon belül közzéteszi a következő szezon részletes menetrendjét, az egyes fordulók párosít… Posted by Seattle Seahawks Hungary on 2015. április 20.

  • Általános,  Egyéb kategória,  Offseason

    A másik 11

    A Seattle Seahawks 11 választási joggal élhet a két hét múlva esedékes drafton. Még az újoncok beérkezése előtt sorra veszünk 11 játékost a jelenlegi rosterről (http://www.seahawks.com/team/roster), akiktől sokat, vagy legalább az eddigieknél többet várunk a következő szezonban. Justin Britt A tavaly második körben draftolt tackle már újoncévében az offense legtöbbet foglalkoztatott játékosa lett. Egyetlenként töltött minden egyes snapet a pályán, és a 1057 játékkal egyedüliként került be a liga TOP50-jébe is. Azt azonban korai lenne kijelenteni, hogy megszolgálta volna a megelőlegezett bizalmat, sokat kell még tennie azért, hogy a korábbi második köröseinkkel (Unger, Tate, Wagner stb.) egy sorban említhessük.  Pedig itt az ideje az előrelépésnek: a holtszezonban az amúgy sem túl…

  • Rövidhír

    Közel a tízezerhez

    Russell Wilson jelenleg 181. a karrierjük során legtöbbet passzoló irányítók listáján 9950 yarddal. Az előtte álló Mark Malone már 10175 yardot dobált össze a nyolcvanas években, döntő részben a Pittsburghnél. A lényeg: ha nagy baj nem történik, az irányítónk a szezon első meccsén eléri a fontos mérföldkőnek számító 10000 yardot.

  • Általános,  Egyéb kategória

    Az ablakról, a falról és a pénzről

    Mennyit ér Russell Wilson? Búcsút inthetünk-e a bajnoki álmoknak, ha többet keres majd? A szörnyeteg újraháziasítása után a holtszezon legfontosabb talánya az maradt, hogy már most kap-e új szerződést az irányítónk, és ha igen, mekkorát. A jól értesültek csillagászati összegekről vélnek tudni, amelyek a liga legjobban fizetett játékosává tehetik Wilsont. És nem kell soká kutakodni olyan statisztikai adatokért, amelyek azt igazolják, hogy ezt akár meg is érdemelheti. A legfontosabb mutató: nemcsak a jelenlegi mezőnyben, hanem a Superbowl-érában nem volt olyan irányító, aki több győztes meccset produkált volna az első három évében (RW 36-tal toronymagas első, a Luck-Marino-Matt Ryan trió 33-mal hozza a megosztott ezüstöt). Az örök kétkedők szerint mindez messze…

  • Általános

    A szezon 107 pillanata

    Szolgáltató jelleggel elvégeztük az NFL hivatalos szezonzanza kisfilmjének seattle-i szempontú tartalomszűrését. Annak a 12. embernek, aki még nem látta, de csak bő másfél perce van a dologra, a következők szerint érdemes kattintgatnia. Ugye nem maradt ki semmi? 00:19 Lynch tapos a Carolina ellen 00:21 Earl Thomas lecsúszik egy szerelésről a San Diego ellen 00:23 Helfet akrobatikus TD-vel bünteti az Arizonát 00:27 Mebane hiába kapaszkodik Rivers passza után 1:08 – 1:10 Csapataink begyűrik a szörnyet az Oakland célterületére, majd ugyanezt teszi a Giants egyemberes változatban ellenünk 1:13 Carpenter vadlovat simogat a gyepbe 1:27 – 1:30 Ken Norton Jr. tanítása a vágyról (először csak hangban, aztán képben is) 2:25 – 2:26 Sherman…